Srí Lanka körút + üdülés a Jetwing Beach Hotel*****-ben

Árkalkuláció

1. nap: Indulás Budapestről, utazás átszállással.

2. nap: Érkezés Srí Lankára, transzfer a közeli, tengerparti üdülőhelyre, Negombo-ba. A helyiek méltán nevezik a várost „kis Rómának” - a keresztény lakosság több, mint 125 működő katolikus templomot mondhat magáénak ezen a kis településen! Vacsora és szállás Negombo-ban.

3. nap: Reggeli után a tengerpartot elhagyva az ország belseje felé vesszük az irányt. Az út mentén változatos kép tárul elénk - rizsföldek, kókuszligetek, ananászkertek, gumifa ültetvények és falvak sorakoznak. Helyenként sűrű gyalogos forgalmat, színes forgatagot tapasztalunk az országutak mentén – a Srí Lanka-i lakosság nagyrésze falvakban él. A mai nap fő látványossága, Dambulla sziklába vájt kolostora egyben a Világörökség része. A kőszobrokkal, festményekkel gazdagon díszített szentélyek a buddhista kultúra különböző korszakainak jellegzetes örökségei. A dombtetőre vezető lépcsősoron majmok hada próbál ismeretséget kötni a látogatóval. Mi tartsunk tőlük biztonságos távolságot és csak szemléljük, ahogy jó étvággyal lakmároznak a zarándokok által felhalmozott lótuszvirágokból. Fakultatív lehetőségként ezen a napon kerülhet sor Polonnaruwa ősi romváros felfedezésére, mely a Xii-XII.sz-ban volt virágzó uralkodói székhely. Az évszázadokig húzódó idegen betörések és belháborúk következtében a város elpusztult és helyét benőtte a dzsungel. A régészeti feltárásoknak köszönhetően megcsodálhatjuk a palotaegyüttes, a templomok, gigantikus kőszobrok maradványait. Vacsora és szállás Dambulla / Sigiriya környékén.

4. nap: Reggeli után Sigiriya „oroszlán-sziklájának” meghódítása, melyre az V. sz.-ban a menekülő Kassapa király építtetett erődöt. A palota romjai ma is sejtetik annak egykori nagyságát. Közepesen könnyű túrával, lépcsősoron jutunk fel a tetőre. Félúton pihenőt tartunk a hajdani, gigantikus kőoroszlán megmaradt  mancsainál, miközben elmélázunk a hely szomorú történetén. A ligetes tájon magasodó magányos szikláról nagyon szép panorámában gyönyörködhetünk. Tovább utazás a Központi-hegyvidék erdővel borított tájai felé. Feltétlenül be kell térnünk Matale fűszerkertjeinek egyikébe, ahol kóstolóval egybekötött bemutató részesei lehetünk. Rácsodálkozunk a  helyben termesztett fűszernövényekre. Lehetőség nyílik vásárolni a finom ételízesítőkből, gyógynövény-készítményekből, illatszerekből. Estére érkezés Kandy-be, a szingaléz királyok utolsó fellegvárába, mely hegyektől övezve, egy tó partján terül el. Felkeressük Srí Lanka első számú szent helyét, a Dalada Maligawa-t. A Fog Templom Buddha-ereklyét őrző, fehér kőcsipkés falai különös hangulatot és illatokat árasztanak. Nemcsak az itt imába mélyedő, vagy éneklő zarándokok kerülnek a hatása alá, de valószínűleg a fogékony, érdeklődő európai turisták is. Vacsora és szállás Kandy-ben.

5. nap: Reggeli után Kandy városnézés. Majd a következő állomásunk Pinnawela, ahol árvaházat hoztak létre dzsungelben árván maradt elefántkölykök, illetve sérült állatok védelmében. A fürdetéshez folyóra vonuló csorda fenséges látványt nyújt. Ha eddig nem tettük, most az út menti árusok portékájából választhatunk valami szép szuvenírt. Estére elérjük az óceánt, kipihenhetjük a körút fáradalmait. Vacsora és szállás Negombo-ban..

6-8. nap: Strandolás a homokos tengerparton, séta a városkában. Bátran üljünk be a háromkerekű taxiba (tuktuk) és a viteldíj előzetes megállapítása után kocsizzunk a központba. A helyi kis éttermek valamelyikében feltétlenül kóstoljuk meg a nemzeti ételt, a rizst karrival (rice & curry). Ez utóbbit húsokból, halból zöldségekből egyaránt készítik, rendkívül ízletes, fűszeres. Érdemes szétnézni a zöldségpiacon, halpiacon, ahol hamisítatlan életképbe csöppenünk. 

9. nap: Búcsú az Indiai-óceántól. Délután transzfer a repülőtérre, hazautazás.

10. nap: Érkezés Budapestre.

 

UTAZÁS: Budapesti indulással, menetrendszerinti járatokkal, átszállással

SZÁLLÁS: Kétágyas szobákban,  körutazás alatt 3-4 csillagos hotelekben, üdülés alatt 5 csillagos szállodában  (helyi besorolás).

ELLÁTÁS: Félpanzió. 

IDEGENVEZETÉS: Az angol nyelvű idegenvezető és a magyar nyelvű csoportkísérő Srí Lankán várják az utasokat. Az idegenvezető és a csoportkísérő az üdülések során már nem tartózkodik a csoporttal, a repülőtéri transzfer angol nyelvű asszisztenciával történik.

Belépőjegyek a helyszínen fizetendők kb. 120 USD/fő

Beutazás szabály: A teljes beoltottsággal (legalább 2 dózis, kivétel Janseen, abból elegendő 1 is) rendelkező turisták az angol nyelvű EU digitális COVID igazolás felmutatásával szabadon beutazhatnak az országba. Oltással nem rendelkező turistáknak egy darab negatív PCR teszt szükséges angol nyelven (72 óránál nem régebbi indulástól számítva) a beutazáshoz.

Srí Lanka – mely sokak által Ceylon néven ismert - egy könnycsepp alakú trópusi sziget az Indiai-óceánban, egy igazi kis édenkert, mely rabul ejt mindenkit. 2500 éves kultúra, teaültetvények, homokos tengerpartok, vízesések, kókuszligetek, ananászkertek, rizsföldek, trópusi erdők, páratlan állat- és növényvilág, és nem utolsósorban hihetetlen vendégszerető, mosolygós helyiek csábítják el az utazót. 

Időjárás: A levegő hőmérséklete egész évben 27-30°C körüli (a hegyekben ennél kissé hűvösebb), a páratartalom - főleg nyáron - magas. A tengervíz mindvégig 27°C-os. A turisták által leginkább látogatott nyugati-délnyugati területeken novembertől márciusig tart a száraz időszak, bár trópusi eső ekkor is előfordulhat. Az óceán nyugodt, fürdőzésre kiválóan alkalmas. Áprilistól októberig több a csapadék, a tenger erősebben hullámzik (fürdeni ilyenkor a szállodák medencéjében lehet).
Szálláshely elfoglalása: A nemzetközi előírásoknak megfelelően a megérkezés napján 14:00 órától foglalhatók el a szobák. Elutazáskor 11:00-kor kell azokat elhagyni. Egyes szállodákban lehetőség van korai bejelentkezésre, ill. késői kijelentkezésre. Erről bővebben irodánkban tájékozódhat.
Nyelv: Hivatalos nyelv a szingaléz, tamil és az angol.
Valuta, pénzváltás: Hivatalos pénznem a rúpia, 1 RS = kb. 2 Ft, euróért, dollárért váltható. Érdemes megérkezéskor, a repülőtéren megvásárolni, mivel ott kedvező az árfolyam. A kapott bizonylatot meg kell őrizni, mert az esetleges visszaváltásnál kérni fogják. Visa és Mastercard a nagyobb üzletekben elfogadott.
Hálózati feszültség: 220 V, a csatlakozó hárompontos, ezért adapter szükséges (szállodákban is lehet kérni).
Egészségügyi tanácsok: Az általános higiénés szabályok betartása mellett ritkán fordul elő megbetegedés. Elővigyázatosságból azonban érdemes készülni emésztőrendszeri problémák kezelésére. Védőoltás nem kötelező. A Nemzetközi Oltóközpontban (1134 Budapest, Váci út 70., Tel.: +36 1 787 8770) érdeklődni lehet az általánosan ajánlott oltások szükségességéről. Napégés elleni védelemre nagyon komoly gondot kell fordítani!
Öltözködés: Elsősorban nyári holmikkal kell készülni. A légkondicionált helyiségekben, illetve a hegyekben viszont elkel egy vékony pulóver! Kirándulás, körút során edzőcipő hasznos lehet. A monokini és nudizmus tilos, pénzbírsággal büntetik. Az éttermekbe nem illik fürdőruhában bemenni, valamint a templomok látogatása során is vállat, térdet takaró öltözék az elvárt (egy vékony kendő is megoldást jelent).
Ételek-italok: A helyi konyha rendkívül ízletes, zsírszegény, de erősen fűzeres. Nemzeti ételük a rizs és karri („rice & curry”), ez utóbbit igen változatosan készítik zöldségekből, húsokból, halból egyaránt. Az éttermekben európai fogásokat is felszolgálnak. A zamatos, különleges trópusi gyümölcsöket érdemes végigkóstolni. A csapvíz fogyasztása kerülendő, a palackozott italokat javasoljuk. Utóbbiakhoz bárhol, olcsón hozzá lehet jutni. Telihold ünnepnapokon nem szolgálnak fel alkoholt.
Biztonság: A közbiztonság jó, azonban értékeikre természetesen ügyeljenek (szobaszéf, szállodaszéf használata).
Vásárlás: Az alku elvárt, de az állami boltokban fix árak vannak. Fafaragások, batik holmik, ékszerek, drágakövek, tea és fűszerek, ajándéktárgyak a legnépszerűbb cikkek.
Vízum, beutazás: Magyar állampolgároknak vízum kötelező. Az ügyintézést irodánk vállalja. Az útlevél fényképes oldalának szkennelt másolata szükséges hozzá. A hazautazástól számítva még legalább 6 hónap érvényesség kell. Srí Lankán nincs magyar nagykövetség. Szükség esetén a részvételi jegyen feltüntetett telefonszámokon kérhetnek segítséget magyar nyelven, amennyiben az idegenvezető ill. a helyi személyzet asszisztenciája elégtelennek bizonyulna.
Időeltolódás: nyáron +3,5 óra, télen +4,5 óra.
Borravaló, szervizdíj: A szolgáltatások igénybevételekor általában 10% szervízdíjat számolnak fel. Kérjük, ne feledkezzenek meg arról az általános nemzetközi gyakorlatról, miszerint ha elégedett a helyi idegenvezetô(k), buszsofôr(ök), pincérek, csomaghordók szolgáltatásaival, illik borravalót adni.

Srí Lanka földrajzi elhelyezkedésének alapján a nedves trópusi övezetbe tartozik. Itt is, ahogy Maldív-szigetek esetében két időjárási rendszer a nyári monszun - május-szeptember - illetve a téli monszun - november-április - váltja egymást. A szelek párás levegőt szállítanak a szárazföld felé, melyet az odautazó turisták a monszun első hónapjában, a legcsapadékosabb időszakban érzik leginkább.  Srí Lanka középső területén elhelyezkedő hegyvidék tulajdonképpen egy éghajlati övezet választó egység. A nyári monszun idején a délnyugati országrészben esik csapadék, míg az északi és keleti területeken száraz idő van. Télen viszont keleten esik,  délen -délnyugaton pedig szárazság van. A legcsapadékosabb helyeken az éves csapadék mennyiség elérheti a 6000 mm-t. A több napig tartó esőzések a hegyvidékre jellemzőek. Az alacsonyabban fekvő területeken az 1-3 órás záporok, zivatarok jellemzőek. Az évi átlaghőmérséklet (27-28 °C).

Árkalkuláció